ISKOLAI VÉGZETTSÉGEIM
1. Jogi diploma (summa cum laude) Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1980-1985. (jogi szakvizsga 1991)
2. Bizonyítvány (jeles) Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 1991.
3. Oklevél (jeles) JPTE Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági szakokleveles képzésén, Pécs, 1990-1992.
TUDOMÁNYOS FOKOZATAIM
Dr. univ. egyetemi doktori közgazdaságtanból 1994. (summa cum laude)
PhD állam- és jogtudományból 2001. (summa cum laude)
Dr. habil. állam- és jogtudományi (kriminalisztikai) területen 2008. (summa cum laude)
KITÜNTETÉSEIM, ELISMERÉSEIM
KIVÁLÓ ÜGYVÉDI MUNKÁÉRT – 2014
(A Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége adományozta a kitüntető címet, jelvényt és plakettet az ügyvédi hivatás példaszerű gyakorlásának elismeréseként 2014. november 15.-én.)
PAB TUDOMÁNYSZERVEZÉSI DIJ – 2014
(A Pécsi Akadémiai Bizottság 2014. november 7-én adományozta kiemelkedő tudományszervezési tevékenység elismeréséül, mivel „tevékenysége kapcsán jelentős tudományos ülések, konferenciák kerültek megrendezésre”.)
ARANY KATEDRA díj – 2010
(A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2010. június 5-én „több mint 15 éven keresztül végzett kiemelkedő oktató és kutató munkájának elismeréseként, a Kar nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében és elmélyítésében betöltött szerepéért, a Kar tekintélyének növeléséért, valamint a hallgatók tanulmányi munkájának elősegítéséért ARANY KATEDRA díjat” adományozott.)
Hely a „100 legjobb magyar ügyvéd” között a Haszon magazin értékelése szerint. 2016/11-es szám, 16. o. (Hely a büntetőügyben eljáró 11 legjobb ügyvéd között.)
ARS POETICÁM
1993 óta folytatok ügyvédi praxist, amelyben jelenleg csak büntető ügyekkel foglalkozom. Ügyvédi ars poeticám alapja a TUSZEHURE. Az első hallásra talán „indiánosnak” vagy spanyolosnak tűnő, általam alkotott kifejezés valójában egy mozaikszó, amely – meglátásom szerint – a négy kulcsszót rejti magában, és amely vezérfonalul szolgál választott hivatásbeli tevékenységemben.
Jelentése szerint tehát a
TU=TUDÁS
SZE=SZERETET
HU=HUMOR
RE=REND
kvartettje alkotja szellemi felfogásom szerint az ügyvédi (azon belül mindenekelőtt a bűnügyekben eljáró védőügyvédi) alapköveket.
Ad I. TUDÁS
A jogi matéria, az emberi sorsokat jobbítani igyekvő jogtudomány (a társadalmat alkotó emberi közösség, valamint az egyén) és a jogszabályi környezet mélyreható ismerete és szellemének, üzeneteinek megértése nélkül nem beszélhetünk ügyvédi eredményességről. Kevésbé egyértelmű, hogy a tudásnak vannak más aspektusai, amelyeket szintén követelményként fogalmazhatunk meg. Nevezetesen ismerni kell a helyes-útmutató-érdekfelkeltő-hagyományos és modern ügyfeldolgozási (ügyvédi) módszereket, továbbá a kollegiális partnereket, jogalkalmazókat, az ügyfeleket és nem utolsó sorban saját magunkat.
Ad II. SZERETET
a) Ügyfélsegítés, „ügyfélszolgálat” csak úgy lehetséges, ha azt szívből adjuk, ha valóban vonzódunk, affinitásunk, lelkesedésünk, motivációnk van az ügyvédi munka tárgyához. Látjuk annak szépségeit, értékeit és közvetíteni is tudjuk kellő tisztelettel, barátsággal, kedvességgel, szeretettel, szuggesztivitással, alkalmanként megfelelő szakmai és emberi alázattal.
b) Szeretni célszerű az ügyvédi jogalkalmazás helyét is. A legkisebbtől a legmagasabb egységig: a nyomozó hatóság, ügyészség irodáitól a bíróság tárgyalótermein át az ügyvédi kabinetig, a városig, az országig. Erősebb a hit, ha az ügyvédi dolgozószobával, könyvtárral megerősített irodának (kabinetnek), a városnak, országnak szellemi, építészeti tradíciója, méltó történelme van. Ha az ódon falakból, könyvtárakból (netán) sok száz év (jog)tudása, tapasztalása árad, ha van kire és mire emlékezni. Felemelő érzés az ügyvédnek, ha „otthon érzi magát”, ha – sporthasonlattal élve – mindig hazai pályán játszhat akár az épületen, akár a városán, országán belül. Büszkeséggel, erővel, méltósággal töltheti el a hely, a helység, a helyiség szelleme és ezt közvetítheti és közvetíteni is kell az újaknak, a most jötteknek, a kollégáknak, ifjú kolléga-jelölteknek, a bojtároknak, és végső soron az ügyfeleknek is.
c) A példaszerű ügyvédnek szeretnie kell a szakterületén, témáján (ügyén) kívül az ügyfelet is. Az IQ mellé fel kell sorakoznia az EQ-nak is, csak azon ügyvédekre emlékeznek jó szívvel a jogkereső polgárok, akikből áradt a másokért való élés, a mást is szeretni tudás, az intellektuális partnerkapcsolati igény, a tiszta egyszerűség a barátságosság, a türelem, a megértés, a nem elvtelen közvetlenség, a jóindulat, az egészséges magabiztosság és a kételkedés bátorsága egyaránt.
d) Végül a szakterület, az ügyfél után még egy fontos alanya kell, hogy legyen a szeretetnek. Ez pedig maga az ügyvéd. Aki nem szereti önmagát, az másokat sem tud igazán. Mértékkel kell érezni persze. Túlzásba esni nem szabad. A narcista, önmaga ajnározásával, elhalmozó önszeretetével és öntekintélyével elfoglalt (még ezt hirdető is) ügyvéd példakép nem lehet, inkább taszító (az egyébként is általában szerényen, sokszor félve) meghúzódó, visszafogott, ám realista, segítségre szoruló, jog- igazságkereső ügyfél szemében.
Ad III. HUMOR
a) Láthatunk, hallhatunk nagy tudású, szeretni képes ügyvédeket, ám mégis hiányérzete van (sokszor) az ügyfélnek. A szakmai konzultációk, tárgyalásra felkészülések, eszmecserék az ügyekről szárazak, unalmasak, nedv nélküliek lehetnek. Utóbbi szót nem véletlenül használtam. Ugyanis a humor latin eredetű kifejezés és nedvet jelent. Ahogyan a szerelmi életünkben, a táplálkozásban úgy az ügyvédi pályán is szükséges nedv, vagyis humor – meglátásom és több évtizedes tapasztalatom alapján. Ez színesíti a kommunikációt és magát az ügyvédet is. Bölcs megfigyelésből fakad, hogy akinek van humora mindent tud, akinek meg nincs, az mindenre képes. Többen óvakodnak a humortalan (nem derűs, nem vidám, mondhatni szomorkás) emberektől, így talán az ügyvédek esetében sem előny, ha „sótlanságot” érzékel az ügyfél, ha nincs „cum grano salis” vagyis csipetnyi sóval fűszerezve a mondanivaló, a személyiség.
b) A humornak ezernyi változata van, így elvi éllel csak az adható irányfényként, hogy az nem fordulhat gúnyba, ügyfélen, kollegán való élcelődéssé, még rosszabb esetben megalázóvá, durvává, obszcénné. Csak akkor erkölcsös, ha nem más (ügyvédtárs, volt vagy jelenlegi ügyfél) kárára történik.
Ad IV. REND
a) REND nélkül nincs igazán mérhető teljesítmény, kreativitás, érdemi munkavégzés, eredmény produkálás. (Ahogy a népi mondás üzeni: „Rend a lelke mindennek.”)
b) Rendnek kell lenni elsősorban az ügyvéd fejében. Magas erkölcsű elvhűségen és tudásalapon van esély csak hiteles, hosszú távú, igényes tudásátadásra, jogalkalmazói közvetítésre, szolgálatra. Az ügyvédi tisztességes gondolatokat csak rendezett, kiegyensúlyozott agy/elme/személyiség/ego továbbíthatja. Ami elhangzik, a szó csak rendszerben folyhat ki. Annak helyénvalónak, odatartozónak és odaillőnek, kellően nemesnek, tisztának és erkölcsösnek is kell lennie. Ez még a ruházatra, megjelenésre, metakommunikációra, testbeszédre, a használt tárgyakra is értendő. Mindezek csak alapos odafigyelés, felkészülés, RENDszeres (egokorlátozó) fejlesztés, edzés és tervezés után jöhetnek elő.
c) Rendre van szükség az ügyfelek körében is. Csak fegyelmezett hatóság előtti magatartással lehet érdemi eredményeket elérni a joggyakorlat körében is.
d) A REND nem keverendő össze bármiféle parancsuralmi rendszerrel, diktátumok által kikényszerített álrenddel. Belülről (belső harmóniából) kell fakadnia, ám mindenképpen külső megjelenésének is kell lennie. A rendetlenségben ugyanis mások is könnyen azzá válnak, az „edzések” lazasága teljesítmény hiányhoz, rendetlenséghez vezet. Szoktam mondani: ”az erős edzések könnyed meccsek” híve vagyok és nem fordítva. Utóbbiak lehetnek kellemesek ideig-óráig, de hosszú távon nem járnak haszonnal, nem szolgálják sem az ügyvéd, sem az ügyfél, végeredményben a jogászság, a jogászi hivatásrend érdekeit.
V. ZÁRÓGONDOLATKÉNT
Nem véletlenül utaltam az utolsó sorban a hivatásrendre és nem a foglalkozásra, szakmára, pályára. Ugyanis az emberi közösségekben, a civilizált társadalmakban a papi és orvosi hivatás mellett a szintén fokozott felelősségű jogászé is a magas státuszú és presztízsű rendekbe tartozik. „Ennek végső soron az a gyökere, hogy a professziók tagjai, a papok, az orvosok, a jogászok sok szempontból „élet és halál urai”, de legalábbis tudásuk következtében a kontroll gyakorlói a laikusok fölött.” Ez adja az ügyvéd (különösen a súlyos szabadságvesztések, sorskérdések árnyékában dolgozó védőügyvéd) – fokozott – felelősségét is.